Hoppá fagyi!

 

A legelső álomlámpám a „Hoppá Fagyi!” éjjeli lámpa. Ez egy hosszabb tervezgetés után, több módosítást követően érte el a mostani végleges formáját. Erről a folyamatról szeretnék egy kicsit mesélni ebben a blogban.

 

Mindig is foglalkoztatott a síkokkal és formákkal való játék. Szerettem volna festményeimet még izgalmasabbá tenni egy kis térhatással. Olyan kompozíció megalkotására törekedtem, ami izgalmasabbá válik a tér erőteljesebb érzékeltetésével.

Az első tervem egy kék fagyiskocsival kezdődött, majd sorra jöttek egymásután a további szereplők és a környezet. Nem terveztem előre semmit, hagytam, hogy a maguk természetességében alakuljon ki a történet. Ezután jött csak az igazi kaland: a síkok, formák szétbontása, ami majd a végén egy csodaszép mese-képet hoz létre.

Úgy érzem, hogy ezzel a technikával egy kicsit színpadra hoztam az illusztrációt. Megfoghatóvá váltak a karakterek, majd a fény még inkább plasztikusabbá tette az összképet.

 

 

 

Így végül “színpadra lépett” néhány karakterem, akik azóta más munkámról is visszaköszönnek. Ilyen Huba a fagyiárus róka, középen Moha a mackó, aki képes hét gombóccal is megbirkózni, és Pille a kisnyuszi, akit éppen errefele hozott az apukája biciklin.

 

 

 

 

Ezután még sok kísérletezés várt ránk, míg kialakult a végleges álomlámpa.

Idővel levettük az eredeti barna keretet, majd kicsit finomítottunk a lámpa külalakján is.

Na hogy tetszik a  végleges változat? 🙂

 

 

 

Az év elején kaptam egy kedves felkérést 3 nagyobb vászonképre. Az volt a kérés, hogy állatok legyenek rajta és a képi világa találjon a Hoppá fagyi álomlámpával. Így született meg  Huba és Pille sorozat.

 

Kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon is,  ahol leghamarabb értesülhetsz az újdonságokról.

Várom kérdéseiteket, építő jellegű véleményeiteket! Nagyon hálás vagyok, hogy itt vagytok.😊

 

Varázslatos napot kívánok nektek!

Timea.